SZEMKONTAKTUS

Időigény 5 perc.

Tér- és eszközigény Páros számú résztvevő szükséges – a vezető be- vagy kiállásával ez biztosítható.

A játék menete Két változatot ismertetünk.

a)   A játékvezető felszólítja a játékosokat, hogy mozogjanak szabadon a térben, és járás közben keressék a többiek tekintetét. Szavak nélkül, szemkontaktussal kell mindenkinek párt találnia. Azok a játékosok félreállhatnak, akik „egymásra találtak” – így jelezve a többiek számára, hogy ők már nem választhatók. A játék addig tart, amíg mindenki megtalálja a párját. Ügyeljünk arra, hogy ne vegyük igénybe a mimika kifejező eszközeit, a párválasztás valóban szemkontaktuson alapuljon.

b)   Formai változtatás: körben ülünk, így keresik egymást a szemek. Figyeljük a többiek tekintetét, s engedjük meg, hogy a szemünkbe nézzenek. Akik egymásra leltek, azok egymás mögé ülnek. A játékot ez esetben is addig folytatjuk, amíg mindenki meg nem találja a párját.

Megjegyzés

A b) változatnál a játék elején érdemes egy ideig a választás jogát felfüggeszteni; előbb nézzük végig az összes szempárt, csak utána döntsünk. Ennél a változatnál lehet más – alkalmi – szabályokat is hozni: például nem választhatók azok, akik mellettünk ülnek, vagy azok, akikkel együtt voltunk az előző játékokban (és további sorsolásszerű elemek is jöhetnek: nem választhatók azok, akiken a miénkkel megegyező színű póló van stb.).

Scroll to top