Interjú

DEFINÍCIÓ – Az információszerzés közvetlen, verbális formája, ahol a diákok a témában érintett személyeket (például diáktársaikat, tanáraikat, iskolai dolgozókat, szüleiket, nagyszüleiket, járókelőket) személyesen megkérdezve juthatnak információhoz. Az interjú előre megírt kérdéssor alapján történik; ez adja a beszélgetés alapját.

FUNKCIÓ – A feltárás során fontos, hogy ne csak saját feltételezéseinkből induljunk ki, hanem minél több ember észrevételeit, szempontjait, személyes élményeit ismerjük meg a témával kapcsolatban. Az interjú során olyan embereket kérdezünk meg, akik valamilyen szempontból érintettek – készítői, használói, nézői vagy résztvevői lesznek a tervezett tárgynak, installációnak vagy programnak, vagy szakértői a vizsgált témának. Az így összegyűjtött történetekből fontos információkat és inspirációt szerezhetünk.

MIKOR HASZNÁLJUK? – A feltárás fázisában ez a módszer szinte elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a témánkat. Az interjú történhet órán, ahol a diákok párokat alkotva egymásnak tesznek fel kérdéseket, vagy házi feladatként minden csapattag interjút készíthet két-három emberrel.

IDŐ – Készülhetnek 5-10 perces villáminterjúk, ahol 3-5 kérdést teszünk fel. Idősebb korosztály esetén az interjú lehet részletesebb; ebben az esetben több időt kell rászánni a feladatra. Ilyenkor egy-egy interjú 20-40 percet is igénybe vehet.

LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE

  1. A csapat közösen megfogalmazza a legfontosabb interjúkérdéseket, amelyeket mindenki egyénileg felír egy-egy lapra.
  2. A csapattagok válaszokat gyűjtenek a kérdésekre a kiválasztott interjúalanyoktól, és le is jegyzetelik azokat.
  3. A csapattagok összegyűlnek és összevetik a kapott válaszokat.
  4. A csapat közösen kiválasztja a legfontosabb mondatokat. A feladat során a leggyakoribb és a legmeglepőbb válaszokat érdemes kiemelni.

TIPP – Biztassuk a diákokat nyitott kérdések megfogalmazására, és a személyes történetek összegyűjtésére, mert ezek lesznek a legjobb inspirációforrások a tervezés során!

  • Hosszabb interjúk esetén hasznos lehet, ha a beszélgetést hangrögzítővel felvesszük, így ezek később visszahallgathatók lesznek. Ilyen esetben kérni kell az interjúalanyok beleegyezését az interjú elején.

KELLÉK – Papír, ceruza.

Letölthető dokumentumok

séma

kitöltött példa

Scroll to top