LISZT CSALÁDJA

Időigény 5 perc.

Tér- és eszközigény Előregyártott cédulák.

A játék menete

„Mesterséges” (vagyis sorsolás jellegű) társválasztó játék, de a legjobbak közül való. A vezető a játék előtt cédulákat ír és oszt ki, amelyeket nem szabad rögtön elolvasni. Minden cédulán egy-egy rokonsági kapcsolat vagy név található. Attól függően adjuk meg a rokonságot, hogy a következő játékhoz hány fős csapatokat szeretnénk alakítani. Például, ha „Liszt” nagyapjából, nagyanyjából, apjából, anyjából és a zeneszerzőből áll a teljes család, akkor ötfős csapatot hozunk létre. Szerencse dolga, ki melyik cédulát kapja, a „Kodály” vagy a „Bartók” családba kerül-e majd. Tetszőlegesen választhatunk a projekt témájához kapcsolódó híres családneveket is.

Zenére mozgunk, táncolunk a teremben. Amint leáll a zene, már olvashatjuk is a cédulán lévő szöveget. A rokonoknak meg kell találniuk egymást. Mivel mindenki egyszerre, hangosan kiabálva keresi a saját rokonságát, ez nem könnyű feladat. A rokonság számára még ülésrendet is megszabhatunk, például a nagyapa leül egy székre, térdére ül a nagyanya, apa, anya, majd a gyermek következik. Amelyik csapat előbb készül el, az kapja meg elsőként a következő játékban a feladatát.

Megjegyzés

A cédulákon bármely híres ember, de akár kitalált személy rokonsága is szerepelhet. A játék ismételt alkalmazásakor célszerű új családneveket választani.

Scroll to top